Már egy ideje nem nézem a Formula 'number' One versenyeit, mivel valahogy már nem köt le a körözgetés bámulása, és az elhúzó versenyautók sivításánál már csak a szakkommentár az idegesítőbb. Pontosabban azóta nem nézem, hogy visszavonult "A Schumi", a sportág sokakat megosztó, de kétségtelenül koronázott királya; nem mintha bármikor is neki drukkoltam volna. S már csak azért is nyakatekert valahol a logikám, mert távozásával épp az a hegemónia szűnt meg és vált nyílttá a verseny, ami sokakat zavart.
Az általa hátrahagyott űrt -ha szabad ilyen pathetikusan fogalmaznom- azonban elég furcsa alakok népesítik be. Alonso abban már biztosan lekörözi a mestert, hogy sikerült szinte mindenkivel megutáltatnia magát spanyolosan latinos arroganciájával és gátlástalan húzásaival, ami azért valjuk be, nem kis teljesítmény egy népszerű technikai csapatsportban. Aztán következik Hamilton, az ifjú angol titán, akinek a "Barrichello-szindrómát" százszoros dózisban kellett átvészelnie, amit elég sikeresen végre is hajtott, leszámítva, hogy végül nagyot koppanva nem sikerült megszereznie a világbajnoki címet. A nevető harmadik pedig a finn Räikkönen, aki megtörve a mostanság dívó átkot, Massa személyében kompetitív, de segítő csapattárssal bír, aki nélkül nem nyerhette volna meg a 2007-es idényt, amely egyébként 1986 óta a legszorosabb, ha úgy vesszük, hogy Kimi 110 pontja mögött ott áll a két McLarenes pilóta, Hamilton és Alonso 109-109 ponttal.
Azaz hogy, még ne kiabáljuk el a dolgot, mert a McLaren még óv egy utolsót, vesztenivalójuk úgysincs, gondolták, ha már nincs meg a konstruktőri vb a kémügy miatt, legalább megpróbálják a felmerült benzin hőmérséklet problémával diszkvalifikáltatni a Hamilton előtt befutott három, Williams-es és BMW-s pilótát, így a Brazil GP-n előrébb lépő Hamilton épp annyi pontot kapna, hogy ő legyen a világbajnok. Cseles, mi? A slusszpoén viszont az, hogy épp a csapattárs Alonso mondta azt, hogy nonszenz a helyzet és Räikkönen megérdemli a világbajnoki címet. A helyzet megértéséhez annyit tudni kell, hogy Alonso már visszaigazolt hajdani csapatához, a Renaulthoz, és mint az eset is bizonyítja, nem fognak oroszlánkönnyekkel egymás után epekedni a McLarenes csapatfőnök Ron Denis-szel.
Az ilyen esetek miatt nézem inkább a partvonalról az eseményeket. Bár ettől függetlenül még lehet(ne) élvezni a futamokat, számomra azonban a sportszerűségét vesztette el a száguldó cirkusz, és ezalatt nem csak a morális kérdést értem, hanem magát a sportként való besorolását kérdőjelezem meg. Hiszen nem mintha elvárhatnánk egy enyhén fegyverkezési versenyre emlékesztető technikai sportról, hogy fair-play és "terézanyai" légkör lengje át az egészet, de azért amit ez az idény produkált, az már inkább egy Tom és Jerry matinéba illik, míg maga a sportág egy giganitikus üzletté felfújt technokrata üldözőversennyé vált. A kémbotrány lúzer fénymásolós lebukása, a társát a boxban feltartó Alonso és az állandó jogi hercehurcák, mint ez a mostani is, valahogy kiábrándítóan hatnak, de ettől függetlenül a Forma-1 töretlen népszerűsége borítékolható. Hogy miért? Mert ez modern korunk gladiátorharca, pontosabban kocsiversenye, noha a lóerők négyről igencsak megugrottak az idők folyamán. Hamár quadriga, akkor eljátszok a gondolattal, hogy vajon Ben Hur nekiállt volna-e óvni, ha Messala legyőzi a kerékaprító szériatartozéka segítségével. Talán csak azért nem, mert nem élte volna túl az esetet?
