Véli felismerni a Macskafogó 2 egyik jelenetében az Intermouse egykori főnöke a magyar filmtörténet leghíresebb szuperhősét, Grabowsky-t, az egériség megmentőjét. Mi ugyan könnyebben ráismerünk mint szegény szenilis Poljakoff rendőrkapitány, még akkor is ha az új részben szinte csak statisztaként tudták alkalmazni. Hiába, valószínűleg az egykori szuperegér sztárgázsija már nem fért bele a költségvetésbe. Mert hát mit is mondhatnánk Grabowsky legutóbbi főszerepéről, a Macskafogó első részéről? Lényegében semmit, amit ne tudna többé-kevésbé minden 0-99 éves magyar állampolgár.
A felfokozott figyelemben, ami a Macskafogó 2-t körülveszi, és körülvette készülése közben is, már az új részről is sokan sokmindent elmondtak, ami (ritka eset de ilyen is van...) többségében egybevág az én véleményemmel, illetve Dr.Túra barátoméval, akivel együtt néztük meg a filmet, így valamikor tőle is várható egy kritika.
Én nem tartoztam azok közé, akik úgy álltak az új filmhez, hogy az első részt lehetetlen felülmúlni. Persze nálam is abszolút csúcs a Macskafogó, gyerekkorom egy jelentős meghatározó eleme, és a kor lehetőségeit teljes mértékben ki is használta, de azóta eltelt 21 év, ami inspirációban és rajzfilmtechnikában is rengeteg új lehetőséget hozott. (ami persze a legkevésbé sem kezdi ki az első rész időtállóságát) A legerősebb benyomásom az új filmről viszont az
volt, hogy nem teljes odaadással, lelkesedéssel készült. Vagy csak a sok bába között elveszett a gyerek? Nem volt egységes kézben tartva a produkció, így az amúgy kiváló (vagy kiváló lehetőségeket rejtő) részelemekből nem alakult ki egy egységes hangulat, atmoszféra, ami (és azthiszem nem fogom tudni kikerülni a hasonlítgatást) az első részt annyira magával ragadóvá tette.De miből is állt össze számomra ez a felemás összkép? Nézzük először a legjobb részt, a látványt, hisz az majdnem tökéletesre sikerült. Nem lehet eléggé hangsúlyozni milyen jó, hogy végre újra hagyományos megvalósítású rajzfilmet láthattunk, amiben minimális 3d-s modellezést használtak csak. A gyenge láncszem talán még így is ez volt, mivel a két stílus (akvarell hátterek, vonalas figurák és a 3d) nem igazán szervesültek. Még sokkal többet lehetett volna dolgozni egy-egy jelenet faktúráin (és itt nem csak a 3d-s modellek textúráira gondolok), a különböző rétegek összedolgozásán, illetve a sok helyen bosszantóan rosszul használt élességkülönbségeken. A figurák viszont hozták a játékosan profi színvonalat, sok, csak pár képkockáig látható alakot szívesen elnézegettem volna még. Emellett a színek, a mozgások és a hátterek legnagyobb része is nagyon szép munka, a mellékelt képekből is látszik, hogy vizuális téren nagyon sokat kihoztak a filmből.
A képi oldal mellett viszont forgatókönyvi és történeti fronton (melynek elmesélésétől itt eltekintenék) viszont már kevésbé voltam elégedett. Ahogy az elején említettem, végig nem igazán tudtam belemerülni a filmbe, holott a Macskafogó első részének laza vagánysága, és magával ragadó atmoszférája erre aztán végképp nem predesztinálta nálam utódját. Csak címszavakban végignézve mit is éreztem a probléma lényegének: A történet nélkülöz minden feszültséget, a humorban nincs (nagyon kevés kivételtől eltekintve) igazi mondanivaló, a konfliktusok értelmetlenek, a szereplők karakteresnek látszanak, de az új figurák mögött nincs tartalom, a régiek pedig csak a díszlet kedvéért kerültek bele a filmbe. A Macskafogó (sem az egy sem a kettő) nem igazán gyerekfilm, elvileg mindenkinek szólna. Így a legfőbb baj az, hogy az alkotók a vígjáték színvonalát levitték a mai általános, minden valódi szellemességet nélkülöző hollywoodi összegányolt vígjátékok szintjére. Persze most túlzok, de egy Macskafogó 2 esetében, ha már a poénok egy részéről ilyen filmek jutnak az ember eszébe akkor már súlyos baj van. Sokkal mélyebbre kellett volna ásni, ha a valódi humort akarták volna megtalálni, és mondanivalóval, azaz a néző számára további 20 év munícióval megtölteni a filmet. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem voltak jó poénok, de az a fajta megalománia, hogy 5 másodpercenként kell valami viccnek lennie, ez oda vezetett, hogy a humorforrások fele szóvicc, ami néhol tényleg jó, néhol viszont egészen rossz. Ilyesmi jellegű poénokkal én szoktam magamat (vagy ha elkap a luxushangulat akkor a környezetemet) szórakoztatni, de nyilván ha filmeket csinálnék ezekből akkor egyrészt igyekeznék kiválasztani a jobbakat, másrészt azokat amiket néhány barátomon kívül más is ért. Itt is ilyen érzésem támadt, mikor a végtelenül unalmas pokolmacska és robotkutya párharc vége pókerezéssel fejeződött be, amikoris Korda Gyuri közvetítése csendült fel a tévében. Korda Gyuri bácsi ugyan nagyon időtálló, mert már a színen van vagy 50 éve, de annyira talán mégse, hogy ide is bekerüljön. Persze jót nevettünk ezen is, mint minden utaláson amit most értünk, de nem 20 hanem 2 év múlva se nagyon fogunk már érteni, és amik helyett a történet kibontását és igazi humort is bele lehetett volna csempészni ezekbe az epizódokba.
Persze még így is sok szinten fut a film, hisz pl. becsülendő önírónia sejlik fel mikor Mr.Gatto igénytelen szóviccét egyedül Safranek kínosan tettetett nevetése fogadja, vagy a filmesek folyamatos önreflexiója, pl. mikor a sivatagban az egyik macska megszólal az előttük elhaladó bölénycsordára mutatva, hogy „láttátok, hogy ez csak egy bölény volt megsokszorozva, a kis költségvetés miatt?” Vagy egyes társadalomkritikai élek, amikor pl. az újonnan feltűnő (öregedő, elhízott) négy gengszter a rendőrség megbízásából csinál bűntényeket, vagy, hogy a sivatagban húzott végtelen drótkerítés tábláján „a civilizáció határa” tábla díszeleg. De lehet, hogy ez csak nekem tetszett ennyire :) De megjelenik a pofátlan, igazi macskafogó-féle humor is, de hogy ide mi jutott eszembe azt már nem mesélem el, mert nem szép dolog előre elmondani a poénokat.Viszont az anime filmek harcjeleneteit idéző végső csata, vagy a szintén hasonló szintű lézerujjú pokolmacska harcászati akciói minek kaptak ekkora szerepet azt nem értem. Anime paródia? Azok (tisztelet a kivételnek) már alapból önmaguk paródiái, minek erre időt pocsékolni? Bezzeg Mr. Teufel, minden idők legemlékezetesebb filmszereplő macskája, örülhet, hogy a castingolás során beszélő szerepet kapott, szegény Lusta Dick, az egyszemélyes rendőrzenekar aki az első részben annyira elvarázsolt minket trombitaszólójával, pedig nemhogy nem trombitál, de jobb lett volna ha ki is marad a filmből ugyanis megjelenése teljesen funkcíótlan és erőltetett.
És ha már a zenénél tartunk, a nagyrészt aláfestő jellegű zenéből (talán egy rész kivételével) nem ugranak ki külön zenére komponált epizódok amik olyan nagyszerűen illeszkedtek az első rész szövetébe. Hol van már az a glamour ami Mr.Gatto partyján volt, ’Miu, mi újság? Hív a cicuskád” emlékszünk a jó kis dalra, vagy az előbb említett barlangzenés denevéres trombitaszólóra. Cserébe most a film végén az amolyan Kitano-módra elballagó kiöregedett szuperhős Grabowsky képe és a stáblista alá kapunk egy minősíthetetlen színvonalú giccsparádé dalt. Fogalmam sincs, hogy ez a szerzemény, hogy ment át az alkotók szűrőjén, illetve, hogy kinek állt érdekében ennek a förmedvénynek az elkövetése, de a legnagyobb baj, hogy még Mr. Teufel sincs ott aki (akárcsak az első részben a 4 patkány dala után) azt mondhatná, hogy mi ez a hülyeség???
Mindez a sok rossz, amit elmondtam a Macskafogóról, csak annak tudható be, hogy nagyon sajnálom, hogy nem lett sokkal jobb, hisz ezeknek a hibáknak a kiküszöbölése nem igényelt volna nagyobb költségvetést, csak egy kis odafigyelést, és odaadást. Nem a Macskafogó legendája miatt, hanem akár amiatt a sok ember miatt akiknek a munkája fekszik egy ilyen rajzfilmben, illetve azok miatt akik nagy reményt fűznek egy-egy újabb magyar rajzfilmhez. Egy rajzfilmet a forgatókönyvvel elrontani talán még nagyobb felelőtlenség mint egy hagyományos filmet. Emellett a figurák, a képek azóta benne vannak a fejemben, és összességében mégis tudom ajánlani mindenkinek a filmet, hisz még így is egy nagyon jó színvonalú alkotásról van szó! A kritikám pedig egy nagy kérdésnek tekinthető, hogy miért nem hoztak ki még mindebből egy kicsit (sokkal) többet? Ha valaki azt mondja nekem három hete mielőtt megnéztem az Egon & Döncit, hogy az a film jobban fog tetszeni mint a Macskafogó 2, valószínűleg kinevetem. Most mégis így állok, hisz az a film tényleg megérintett, azzal, hogy egy személyes, szeretettel és odafigyeléssel elkészített munkáról volt szó. És ez mindenben átjön. Aki nem hiszi járjon utána! Nekem biztos, hogy nem ez volt az utolsó találkozásom a Macskafogó 2-vel, és még az is lehet, hogy másodszorra már sokkal jobb véleménnyel leszek róla. Úgyhogy továbbra is hajrá Macskafogó, és hajrá magyar rajzfilmgyártás!
